Mennyi minden töröttem,
mennyi szilánk mögöttem,
mennyit törtem, törődtem,
törekedtem, tört a csontom

és a fejemet eleget,
porcelánt meg üveget
ritkán kislány szíveket
vagy ők az enyémet, de mondom

kettőzertizenegyben,
mikor workshopozni mentem
nem olyan messzire ebben
a faluban, Báhonyban

a derék Robert Parsotól
megtalált e pár jó sor,
minden törést kárpótol,
vagy feledtet bárhogy van.
–
Küldtek magyar és polák
és szlovén és cseh és szlovák
művészeti iskolák
hallgatót ismeretér,

s ahol most a tízünk fészkel,
dolgozik és megebédel
itt gyerekkel feleséggel
különben e Robert él

és héfőn festi még a saját
konyhájának fehér falát,
szép tárlatot lásson, ha lát
a nézelődő szombaton.

kedden vázlatoztunk inkább
szerda – félkész betűminták,
a lenygel lányt hogy is hívták,
a péntek hamar volt nagyon.
–
Másnap legyen kész plakát,
benn töltöttem ez éjszakát,
hajnalban egy earl grey teát
alvatlan kétségben ittam,

és földre sodortam egy bamba
gesztussal a teás kanna
tetejét, s az száz darabba
tört össze, igen, itt van

mennyi minden törötten,
mennyi szilánk köröttem,
gyűlölködve gyötörtem
magamat e vacakér,

hogy csak török, amíg más ad,
So sorry Robert, bocsánat,
és ő így válaszolt másnap:
That's life. So you know, its okay.