Ischler

(40-es évekbeli dalszöveg az Ischler című rövidfilmhez)

hogy tudjam jó-e a madártej
csak a legparányibb kanál kell
a sacher-ből is szeretnék
egy próbát és a cseresznyét

még marcipánt egy falatot
egy kisujjnyi málnahabot
ischlerből apró kóstolót
s egy kis csücsök diós rolót

meg a dobos torta tetejét
egy csöpp darab éppen elég
és az otellója ugye finom
csak ő maradt a szegény mignon

– – –

mert kényes ízlésű legény
létemre szívem ütemén
nem játszik bármi sütemény
és tökélyt nem lelt egyszer sem

ám ha cukrász kisasszonyban
a szerelem lángra lobban
csókja édes a legjobban
az az én kedvenc desszertem

Rosszember (az őrületes rock n rollhoz)

Én vagyok a rosszember, ez a nevem

fejem fölé fekete betüvel szedve

én vagyok a rosszember a rossz helyen

nem cserélném le semmiért szebbre

Én vagyok a rosszember a rossz világban

A rossz élet, vagy a rossz környezet

vagy egy rossz szerelem miatt kivágtam

a jót, vagy nem is volt, vagy elveszett

És jaaj, muszáj nevetnem

ha látlak azon virulni szinte,

hogy engem majd egy kondér levesben

mert én a rosszember vagyok, nem úgy mint te.

lélegezz

Lélegeznek látod a terek,

a galambok fel és le.

Téged valaki nagyon szeret,

gondolj erre a kevésre

Ha nem jön ki, benn marad

Elkezdődött, vége lesz

Legelőször tenmagad

Ember vagy - lélegezz

Engedd be, engedd ki

látod már a sóhaj megy.

Engedd be pengetni,

zengjed ki, szólalj meg

és eláll a lélekzeted

szerelemből lesz lány és legény.

Ha egy az egyben kiengeded

a szavakat az költemény

nem gömb a föld, geoid

rajta mi emberek vagyunk

áramoltasd ereid

nemsokára meghalunk

"Hozzánk fel nem jöhet, túl nehéz ember"

"Mi meg lent dugig vagyunk zenészekel"

Így vitáznak ketten heted napra heted est.

Halottunk ügyében mégis előre

nem jut a pokol s a menny képviselője,

hívják a vak nőt a kardos mérlegest.

"Jó napot szárnyas, jó napot patás"

A halotthoz hajol a vak nő: "ugye Tamás?"

És vissza a kettőhöz: "a mérlegre mit tegyek?

Mérjem szeme színét, mér nem szép száját?

Nehéz szívét, vagy könnyű máját?

Úgy mérjem felnőtt ez, vagy úgy hogy kisgyerek?"

Választ nem kapva a nő tovább kérdezett
kérdésre kérdést a mérlegelés helyett.
Sosincs vége ha váratlan nem szól a halott:

"Csókolom, jó napot, alászolgája,

látják kérem a meghalás dolgára

én teljességel alkalmatlan vagyok.

hiába vizsgálnak, mert a föld ölébe

nem fekhetek el, sem pedig fölébe,
fölébredek, nyugodni nem tud a testem.

Egy hely van nekem, a magyar földszint:

ahol trolipirost, koszos fehért és zöld színt
hord a Duna. Hát gyönyörű Budapestem,

amim van: cipő, kabát, test, álom,

dal és rák, mindenemet reád testálom.

Hordjad most már te" rendelkezett halottunk.

"Ellenvetés van-e?" kérdi a nő. "Á, nem"
von vállat a patás, s a szárnyas mond: "ámen"
és a fővárosra szórták, míg aludtunk.

Így szórták el Cseh Tamást, mint a magot.
Visszajött, itt lakik, él, pedig halott.
Felrepülnek a galambok, ha bokáját összecsapja.

Rákja van, amennyi kenyéren a penész,
vagyona akkora, ahány utcazenész.
Ő, mint a budapesti részegség összes apja

hunyorgó neoncső szemével kacsint,
vagy felfúj egy szoknyát s hogy elfedje a csínyt
hangosan fütyül az utcákon, ha ő a szél.

"Géza, ha eljösz, írhatnánk dalokat
majd zúgják a csövek, éneklik a madarak."
egy rekedt hangosbemondó valahol így beszél.

*

durva romantikával
ügyetlenül
robbannak szét
a rügyek belül

felgyullad a világ
gyere el velem
nem jön ki a lényeg
itt van a nyelvemen

Te itt laksz

de én kereslek

a szerelem krikszkraksz

szeress meg

és ha nem akkor az lesz
hogy én a hülye barom
az egészet egy
lepedőbe csavarom

a fogaimat kiköpöm

és lenyelem a nyelvem

összecsomózom

ereimben a szerelemem

és ha nem akkor az lesz

hogy én a hülye barom

a lepedővel együtt

ugrom ki az ablakon

óriás

ZB-nek

A föld hordja lépésedet

képtelen óriás, hordd a telet

ballagásodban a keret

a téli háttér áttér veled

volt nyár kívül e kereten

létezett egy szép deled

voltál ember, óriás a szerelem

volt nyár egyszer -ismételed

sem érte, sem előle

miatta megy előre

nem merül egyelőre

a szerelem belőle

a szörnyű télben egyedül,

súlypontomat kirakom

a szél sírva hegedül

a szívkörnyéki inakon

képtelen óriás, hordd a telet

a föld hordja a lépésedet

egyszer volt nyár ismételed

lesz egyszer nyár, isten veled

Pattogós

túl isten fáján túl az ágán

túl a mőbiuszi pályán

túl a szegény veszett sátán

sikertelen öngyilkosságán

túl a fának ágán-bogán

túl isten fiának nyomán

túl a csupasz féreg jogán

túl az ember méregfogán

megeheted hetedmagad

beszélhetsz amíg van szavad

felkérheted, ha el nem szalad

szabad egy táncra? persze szabad

sírhatod a dolgokat

s írhatod a gólokat

csókolózhatsz jó sokat

boldogok a boldogak

istenfája bólogat

(Pattogóshoz)

istenfájának legény ágán

érik a gyümölcs

szegény Ádám

szegény Éva, ég a virág

mért haragszik
mindenki rád

(Lánythoz)

A szív ármánnyal
kínál lányt,

kivárnám a
szivárványt

Lányt

Lányt, aki nevet
aki mindent levet
aki úgy csókol meg
mint egy sebet.

aki téléjjel a tejmeleg
égbe temet
úgy csókol meg,
hogy az életemet

ősz,tél győztél

szeretsz? mersz-e?
elvetés
szerte
szertelen feltevés
persze ezerszer kevés
félre tett felvetés

észre gyúrt elvek és
félve őszre gyűlt.
olyan hirtelen jött lett
összegyűrt papírok,
pedig nem rossz ötlet
vázolni, csak elvetélt.
de ki várhat már eleve télt
aki egyszer meleget ért
minden leveled eleget élt?

Legyen. egyen meg.
legyengít, egyenget,
hiába akarom törölj el?
minden kérdés kései?

az ősz leüt pöröllyel
s ledöfnek tél kései