Zenekar

Én vagyok a gitáros,
sikálok és pengetek.
Ilyennel a város
tele van, s a rengeteg
út mit ér Dzsangóig
Niranától Zappán át?
A kraftot egymagamból így
nem adnám át,

de ha velem van ez a másik három
olyan erővel szól a gitárom,
hogy az a szegény lány majdnem belehal,
mert már nem gitáros vagyok hanem zenekar.

Én a dobos vagyok,
pergők és cinek
lábdob és tamok.
De aztán minek
törni ezer darabba
a csendet egymagában
vak parancsszó maradna,
ha nem jönnek utánam,

de ha velem van ez a másik három
nem állhattok meg egyenes lábon,
bizony tvisztelni fog az is, aki nem akar,
már nem dobos vagyok, hanem zenekar.

Én vagyok a bőgős,
enyémek a mélyek,
mindig az a főhős
akit én kisérek.
"Mért van csak négy ezen,
és nem hat húr vagy öt?"
Ez basszgitár édesem,
ebben lakik a dög,

és ha velem van ez a másik három
olyat búgok, enyém lesz –ha kívánom–
a szívük mire véget ér a hepaj,
mert már nem bőgős vagyok, hanem zenekar.

Én vagyok az énekes,
én állok a fronton,
a számon sok féle vers,
mindben ugyanazt mondom:
"Ó nem szerettek, miért nem
Ó szeress újra bátran"
és hozzá milyen idétlen,
hogy így mozog a lábam,

de ha velem van ez a másik három
hamis hanggal is szép, mint az álom
mert a dalunk olyan erős mint a fene, jaj
már nem énekes vagyok hanem zenekar.